Üdvözlégy Felség

A XI. században Tours-i Berengár, korának híres tanítója, Krisztus valós jelenléte helyett jelképes jelenlétről vallott tanításával keltett nyugtalanságot hallgatóságában. Hozzá hasonlóan az elvilágiasodott egyházi vezetéssel szembeforduló albigens és valdens eretnek csoportok is tagadták Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben. Babonás visszaélések és materialista félreértések szintén árnyékot vetettek a hitéletre. Az aggasztó jelenségekkel egyidejűleg azonban a korban megtaláljuk a ferences és a domonkos szerzetesek bensőséges eucharisztikus áhítatát.

A XII. század áhítatgyakorlatára jellemző volt a szemlélés utáni vágy, a dramatizálásra való hajlam és a tiszteletadás jeleinek halmozása. A misében először 1200 körül Párizsban jelent meg az Úrfelmutatás gesztusa, amely gyakran hosszú percekig tartott. A bűnbánati fegyelem a korban túlzottan szigorúvá vált, aminek következtében fokozatosan visszaszorult a szentáldozások száma, s az Eucharisztiában nem annyira a keresztény életet tápláló isteni ajándékot látták, mint inkább az a fölséges Isten Szentségének földi megjelenülését, amelyhez csak félve közeledhetünk, és amelynek imádással tartozunk. Ekkor jön szokásba, hogy az ereklyetartók mintájára drága és szépséges szentségmutatókat készítenek. 

1209-ben Belgiumban egy montcornilloni ágostonrendi apáca, Julianna, álmában újra meg újra a csodásan fénylő holdat látta megjelenni, melyből azonban hiányzott egy darab. Végre megkapta a magyarázatot is: az Üdvözítő azt akarja, hogy szent testének és vérének külön ünnepe legyen. Látomásáról beszámolt egyházi elöljárói előtt, és hosszas unszolására a lüttichi püspök 1246-ban külön ünnepet tartott az Oltáriszentség tiszteletére.

Lüttich város fődiakónusát, Pantaleon Jakabot röviddel ezután IV. Orbán néven pápává választották, aki végül az Úrnapja ünnepét egy Bolsena-ban történt eucharisztikus csoda hatására az egész Egyház számára kötelezően elrendelte.

A 13. századtól német hatásra szokás ezen a napon a szentmisét fényes ünnepélyességgel végzett körmenettel is kiegészíteni. Jelenlegi ismereteink szerint 1274 és 1279 között Kölnben tartották az első úrnapi körmenetet, mely azután számos országban viszonylag hamar elterjedt, és mára az úrnapi liturgiánk elmaradhatatlan részévé vált.

Rajongás és tisztelet, hatalomvágy és önátadás, babona és bensőséges hit, szenzációvágy és istenkereső bizalom. Mindezek együtt vannak az Oltáriszentségben jelenvaló Krisztus körül. Úrnapja közeledtével érdekes lehet megkérdezni magunktól kérdést, vajon mi hol tartunk e kérdésben a saját hitünkben? Hiszen Üdvözítőnk azért adta nekünk testét a kenyér színe alatt, hogy hitünket hétről hétre vagy akár napról napra erősítse, táplálja.

“Kegyes pásztor, igaz étek:
Édes Jézus! kérünk téged,
Te legeltesd, védd a néped,
Te mutasd meg kegyességed,
Fönn az élők közepett.

Mindenható fejedelmünk,
Engedj asztalodra lelnünk,
S testvérül engedd ölelnünk
Odafönn a szenteket."

Borítókép: Úrnapi körmenet (forrás: Wikimedia)