Történetünk valamikor a XX. század elején kezdődik egy egészen kivételes világban. Czigány Anna, Nusi valóban egy olyan eltűnt korszak képviselője volt, melyet a feltétlen szeretet, az erkölcsi nívó és odaadás itatott át. 1902-ben, nem sokkal a századforduló törékeny, illékony világába született Budapesten egy dolgos, szorgalmas családba. Édesapja a századfordulóig egy hatalmas pékségben dolgozott, majd a későbbiekben saját kis cukrászdát nyitott. Akkoriban még gumirádlis konflisok járták az utakat, elefántcsontszínű csipke napernyőikkel sétálgattak a finom hölgyek és fényes fekete sétapálcáikkal lépkedtek sietősen a férfiak a kicsinyke tereken, utcákon.      

Budapest az 1900-as évek elején

Nusi - 1910-es évek

   Az első világháború azonban nehéz és szomorú időket hozott. Rettentő szegénység és nélkülözés viharzott át az országon. Nusi mesélte, hogy toldozott-foltozott rongyokban, csalánszövetben, s viasszal átitatott papírruhákban jártak az emberek, mert nem volt mit felvenniük és az addig tündöklően szép világ egyszeriben megsemmisülni látszott. Nusi nem adta fel, szerető családja már akkor mélyen vallásos volt. Mikor a háborúnak vége szakadt, s a katonák visszatértek a frontról, addigra Nusi valódi finom hölgyé cseperedett, s élete végéig meg is maradt annak a kedves és hithű századeleji kislánynak, amilyennek mindig is ismerték és szerették.

   Egy gyönyörű napon megismerkedett Gyulával, aki ritka különleges és megkapó személyiség volt. Gyula 1891-ben született Lippán egy szegény családba, édesanyja a szomszédos Máriaradnán dolgozott mint rózsafüzérkötő. Gyula 19 éves korában hagyta el a szülői házat hogy nekiinduljon a nagyvilágnak. Vonatra ült, és először a nyüzsgő tengerparti üdülőhelyként is ismert Abbáziába utazott, majd onnan hajóra szállt és egészen Alexandriáig vezetett az útja ahol csatlakozott egy cirkuszi társasághoz amelynél évekkel később cirkuszigazgató lett. Nyolc nyelven beszélt és utazásainak kalandos történeteivel valósággal lenyűgözte hallgatóit. Mikor egy budapesti látogatása alkalmával megismerte Nusit, végleg hazatelepült, hajóládáját örök időkre a padlásra temette és egész életét szerető feleségének és gyermekeinek szentelte.

Családi fénykép - 1927

Iparigazolvány - 1924

   Nusi és szerető férje Gyula Budapesten, a Rákóczi útról nyíló Berzsenyi utca egyik 60m2-es kis üzlethelységében hangszer- és játékkereskedést nyitottak, s mivel Gyula édesanyja rózsafüzér kötéssel foglalkozott, kiegészítésképpen a segítségével megkezdték a finom kidolgozású, egyedi rózsafüzérek készítését és árusítását is. A hangszereket és játékokat Gyula nemzetközi kapcsolatait felhasználva külföldről importálták, a rózsafüzérekért és egyéb kegytárgyakért pedig Nusi felelt. Időközben megszületett első gyermekük Béla, aki egészen különleges zenei érzékkel rendelkezett, később zenetanár lett és a kántorképző elvégzése után templomoknak is játszott orgonán. "Óh, azok a Boldog békeidők!” mesélte mindannyiszor Nusi, mikor az emlékeiben kutatott hogy felidézhesse és megoszthassa velünk történetének egy-egy szeletkéjét.

Családi fénykép - 1936

Iparengedély - 1939

   A második világháború és az azt követő események azonban ismét viharos és szomorú éveket zúdított a családra. A hangszer-, játék- és kegytárgykereskedésnek otthont adó üzlethelységet államosították, de az egymás iránt érzett szeretet és a családi összetartás átsegítette őket ezeken a nehéz időkön. Nemsokkal a világháború után megszületett leányuk Katalin, aki később apácákhoz járt iskolába. Nusinál és Gyulánál a Karácsony valódi ünneppé teljesedett. Jézus szeretete és a meghitt családi együttlét feledhetetlen emlékeket gyújt még ma is utódaik, unokáik szívében. 1957-ben azonban egy hirtelen szívroham következtében Gyula meghalt, és Nusi magára maradt. Odaadóan nevelte tovább gyermekeit és közben a kenyérkeresetről is gondoskodott. Iparengedélye már kizárólag kegytárgyakra korlátozódott, a rózsafüzérek készítését továbbra is folytatta, sőt, Ő maga szögelte fakeresztjeit is. A feszületeket és a rózsafüzéreket - ahogy a ma még rá emlékezők mesélik - egyedülálló gondossággal és ízléssel készítette. Egy-egy különleges alkalomra néhány megható szépségű, szentképpel díszített imakönyvet is tervezett, melyeknek keményfedele gyöngyházfényben játszott. Gyönyörűek voltak, áthatotta őket a századforduló hajdani varázslatos világa, ahová Nusi beleszületett. Vásároltak tőle kereskedők és papok, s Ő maga is elzarándokolt számtalan búcsúba, hogy a hívők minél szélesebb táborának eljuttathassa kegytárgyait.

Nusi és Gyula - 1950-es évek

Nusi és Éva - 1969-ben

   Nusi zarándokútjaiból lassan családi hagyomány lett, ami generációról generócióra szállt. Először fia, Béla, később leánya, Katalin, majd a 60-as évek végétől kezdve már unokája, Éva is elkísérte őt a búcsúkba. Éva tizenkét éves kicsinyke lány lehetett, olyan volt, akár egy kis angyal, mikor először ment el nagymamájával, Nusival, s onnantól kezdve állandó kísérője és segítője lett. Amikor Éva felnőtt és férjhez ment, választottja, László személyében olyan embert talált, aki nem csak a szeretetben és a szerelemben, de a családi hagyomány folytatásában is méltó társának bizonyult. László a 80-as évek elejétől fogva egyre nagyobb részt vállalt a kegytárgykereskedésben, az akkor már idősődő Nusi jobb kezeként járta búcsúról búcsúra az országot. Az idős asszony nyugodt szívvel adta át neki szakmai tudását, mert tudta hogy László lesz az, akinek a kezében a több évtizedes gyártási tapasztalat képes lesz nem csak fennmaradni, de egyben tovább is fejlődni. Nusi végül a 80-as évek második felében, egy késő őszi éjszakán hunyta le örökre a szemét, emlékét a ma még élő unokái és dédunokái szívükben örökre mélyen megőrzik.

Nusi zarándokúton - 1970-es évek második fele

Éva és László - 1984

László, kezében a Nusitól örökölt szakmai tudással, folytatta mind a kegytárgyak készítését, mind a hétvégi búcsújárásokat, ezzel párhuzamosan pedig elvégezte az engedélyekhez akkor szükséges iskolákat, de egyenlőre csak másodállásként. A 90-es évek elejére végül szorgalmának és felelősségteljes munkájának köszönhetően a hétvégi kenyérkereset családi vállalkozássá nőtte ki magát és Budapest külvárosában megnyitotta első kis viszonteladói üzletét.

   A 90-es évek végén, iskoláik elvégzése után Éva és László két gyermeke, László és Péter is csatlakozott és követte elődjeiket ezen a szép pályán. Az elmúlt 20 év alatt véghezment generációváltás alatt cégünk a gyártástechnológia és a külkereskedelem területén hatalmasat fejlődött amelynek köszönhetően a saját gyártású termékeink jelenleg szinte a világ összes földrészén megtalálhatóak. Napjainkban Éva és László már a háttérből figyelik és segítik gyermekeiket akik a Sacra Famiglia Kft. irányítása és fejlesztése mellett tovább őrzik ennek a tiszteletre méltó családnak a tradicionális értékeit.