A palást

A cappát kezdetben a kórusimádság alkalmával használták és a klerikusok  illetve a szerzetesek hétköznapi ruházatához tartozott. A 11. századtól kezdve, amikor a kazula is fokozatosan miseruhává vált, a  cappa is egyre inkább az ünnepi misén kívüli istentiszteletek liturgikus öltözetévé alakult. Már nem elsősorban védő funkciót töltött be, hanem mint szimbolikus ruhadarab jelölte meg a fontosabb liturgikus szolgálattevőket.  Leggyakrabban a közös zsolozsma, körmenetek, esketések, temetések és közösségben mondott litániák alkalmával használta a püspök, a papság és az asszisztencia. Ünnepélyes zsolozsmákon az előénekesek, az imádság vezetője viseltek palástot, a püspök-vezette alkalmakon pedig ezeken felül még az infulát és a pásztorbotot tartó segédkezők. A palástot az idő előrehaladtával a szokásoknak megfelelően egyre gazdagabban díszítették. Az elől immár nyitott pluviálét elöl díszes csat fogta össze, kapucnija pedig egyre inkább jelképes ruhadísszé alakulván fokozatosan kisebbedett. A 13. században már csak egy háromszög alakú nyak-kiképzés emlékeztetett az eredetileg eső ellen védelmet biztosító kapucnira, noha a kapucnis kiképzés azóta is gyakran feltűnik. A palást  formája a fenti átalakulásokat leszámítva a mai napig lényegében változatlan maradt.

A jelenlegi liturgikus gyakorlatunkban a palástot általában az ünnepélyes liturgiák alkalmával használjuk, -az eukarisztikus ünneplések kivételével. Nyilvános ünnepélyes megáldások alkalmával, ünnepi körmeneteinken, és természetesen a temetések végzésekor. A palást színe a középkor óta megfelel a liturgikus színek általános rendjének, tehát az alkalomnak, a liturgikus időszaknak illetve az aktuális ünnepnek.