Szent Ágoston a bűnre való hajlamról és a felnőttek képmutatásáról

Szent Ágoston, hippói püspök a keresztény szellemiség egyik legnagyobb alakja, a négy nyugati egyházatya egyike. Vallomásai első könyvének kilencedik fejezetében beszámol arról, mennyire fegyelmezetlen volt gyermekként, és hogy lustasága miatt nehézkesen haladt a tanulásban.

Szemlézzünk most röviden korai élettapasztalataiból, melyeket írásaiban oly éleslátással és lényegre törően tudott megfogalmazni. 

“Azután iskolába adtak. Tanulnom kellett. Mi haszonra? Szegény fejem nem értette, de megvertek, ha lusta voltam. A felnőttek dicsérték ezt a módszert. Tényleg, előttük egész nemzedékek taposták ki nekünk ugyanígy vesződve e gyászos ösvényeket; nekünk is végig kellett vánszorogni rajtuk, gyarapítva Ádám maradékainak keserves erőlködéseit.”

Komisz gyerekként Ágoston félt ugyan a veréstől, sőt, amint megtanult imádkozni, még kérte is Istent azért, hogy ne büntessék meg, ám végül, mivel rendszerint mégsem bírt ellenállni a kísértésnek, tanítói többször fenyítették. 
“Félelmünk igazán nem volt kisebb s könyörgésünk sem volt hozzád a szabadulásért gyöngébb, de azért folyton rendetlenkedtünk; nem írtunk, nem olvastunk, nem tanultunk annyit, mint amennyi feladatot kaptunk. Volt Uram, volt hozzá értelmünk is, tehetségünk is elég, amennyit éveink számához kimértél nekünk, de - igen szerettünk játszani s ezért aztán büntetést kaptunk azoktól, akik maguk is hasonlóképpen cselekedtek.”

Gyermekkora kapcsán Ágoston megfogalmazza azt a mindnyájunkban meglévő belső meghasonlottságot, ami az eredeti bűn következménye: 
megvan ugyan bennünk a képesség és a vágy is a jóra, 
tudjuk, mit kéne tennünk, 
ám ennek ellenére mégis rendre más utakra tévedünk. 

Akkor is, ha büntetést kapunk érte, akkor is, ha közvetlen kárunk származik belőle: mintha valami esztelen önpusztító erő hajtana minket. 

És még valamit leír Ágoston: 
észreveszi, hogy a felnőttek annak ellenére büntetik a gyermekeket, 
hogy ők maguk is helytelenül élnek.

Valószínűleg  ez volt az egyik oka, hogy a büntetéssel való nevelés nem használt Ágostonnak sem.

“De persze, a felnőttek naplopását foglalkozásnak nevezik, a gyermek természetes játszókedvét pedig büntetés alá rekesztik. És senki érző lélekkel nem kezeli a gyermekeket, sem a fiúkat, sem a leányokat. Hacsak valami bölcs férfiú rendjénvalónak nem találja azt, hogy megvertek, mert gyermekkoromban a sok labdajáték nem engedett elég gyorsan haladnom a tudományokban, amelyekkel aztán, mint felnőtt, sokkal gonoszabb játékot űztem. Egyébként is az, aki engem fenyített, talán különben viselkedett? Hisz, ha tanítótársa valami apró vitában legyőzte, sokkal epésebb és irigyebb volt, mint én, amikor pajtásom a labdajátékban fölémkerekedett.”