Olvasmányok Húsvét éjszakáján

A Fényünnepet követő Igeliturgia rendkívül hosszú. Hét olvasmány (három kötelező) után következik a szentlecke és a feltámadás evangéliuma. Jó, ha értjük, miért, hiszen a megnemértésből származó minimalizmus mindig nagy kisértés a liturgiában.


A bőséges igeliturgia oka, hogy ezen az éjszakán az egyház ünnepélyes formában még egyszer összefoglalja a keresztelendők és a hívők számára mindazt, amit Isten a történelem folyamán tett az ő népével. Rituális ünnepélyeséggel emlékezetünkbe idézzük, sőt világgá akarjuk kiáltani mindazt, amit Isten tett velünk.


Először a teremtés felidézése emlékeztet minket arra, hogy létünk mindenestül Isten ajándéka. A hat nap a világteremtésére kell, a hetedik az Úr napja, melyen megpihent minden munkája után, amit végzett. Az éltető isteni lehellet nélkül egyetlen pillanatig sem volnánk képesek létben maradni. A második olvasmány Ábrahám áldozatát beszéli el. A Pátriárka Ura iránti feltétlen bizalmában nem mérlegelte, vajon gondoskodik-e Isten azokról, akik elkötelezik magukat neki a hitben, s ezért minden emberi kilátástalanság ellenére ő lett az atyja minden hitben élőnek. “…gazdagon megáldalak, utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövenyét,.. Utódaid által nyer áldást a föld minden népe, mivel hallgattál szavamra.”

Ezt követően a kivonulásról és a Vörös tengeren való átkelésről hallunk, hogy “Izrael fiai száraz tengerfenéken átvonultak, miközben a víz jobb és balfelől úgy állt, mint a fal”, miközben a tenger ellepte a szekereket és lovasaikat és a fáraó egész népét, amely utánuk nyomult a tengerbe. Mózes és Izrael népének szavaival éneklünk hálaéneket a szabadító Istennek, mi, akik magunk is a keresztvíz által nyertünk szabad életet. A negyedik olvasmány Isten irgalmát dicsőíti, amellyel megkönyörült övéin a pusztító vízözön után. Mert a hegyek megrendülhetnek, de az Úr a veled kötött békeszövetségét nem vonja vissza. Jó érzés újból tudatosítani magunkban, hogy Isten nem múló türelemmel viseltetik semmirevaló szolgái iránt.

Isten igéje a földre hull, és gazdag termést hoz - halljuk a prófétai igehirdetést Izajástól. Az ige csillapítja lelkünk éhségét. „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok!“ hangzik a bátorító felhívás mindnyájunkhoz, mert “amennyivel magasabb az ég a földnél, az én utaim a ti utaitoknál, az én gondolatom a ti gondolatotoknál.” Az Isten igéje hatékony, és eléri, amiért Isten küldte.

Hatodjára a Törvény ajándékát magasztalja Báruk próféta. Egy olyan nép szavaival szól, amelyet láthatóan boldoggá tesz az, hogy őt az Isten bölcsességének és akaratának megismertetésére méltatta. „Ne engedd át dicsőségedet másnak, és kiváltságodat más népeknek!“- szól ezen az éjszakán különös erővel a prófétai intelem elkényelmesedett szíveinkhez.

Az ószövetségi olvasmányok között utolsóként Ezekiel prófétát hallgatjuk: „Tiszta vizet hintek rátok, és új szívet adok nektek!“ “Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a népek között amelyet megszentségtelenítettetek közöttük.” Isten megígéri újjáteremtő kegyelmét, s ezt követi az Igéret földjének látomása, amely már tovább vezet a jövő felé.

Húsvétéjjeli ünneplésünk alkalmával fogadjuk felkészült, és figyelmes szívvel hozzánk szóló Istenünk szavát, hiszen csak sugallatainak segítségével növekedhetünk folytonosan az isteni életben.

Borítókép: Unsplash