Megvilágosodásom és üdvösségem

A megvilágosodás a kegyelemtől áthatott, megtisztult és megerősödött szív állapotát jelző kifejezés. Jelenti azt az élményt is, amikor valaki eljut a hitre, rátalál Istenre, és miközben csodálkozva látja, hogy körülötte igazából nem változott semmi, élete egésze összességében mégis teljesen új fényt, új értelmet kapott. Szekularizált világunk egzotikumokon csüngő lelkülete inkább ismeri ezt a fogalmat a buddhizmusból, minthogy tudná, hogy saját európai keresztény hagyományának is szerves részét képezi.

Vessünk egy pillantást az Egyház gyakorlatára, hogyan kíséri gyermekeit a megvilágosodás útján a Felnőttek katekumenátusa szertartáskönyvének lépései alapján.

A megtérés kezdetén sok kérdéssel kell szembesülnie és megküzdenie a hittanulónak. Tényleg igaz, amit a keresztények állítanak, hogyan képzelhető el, hogy életüket átalakítsák ezen új felismerések tükrében? E kérdésekre az Egyház odaszánja az időt, éveken keresztül készülnek a katekumenek a hit és a keresztény közösség mélyebb megismerése által abban a reményben, hogy két év után a húsvéti liturgiában felvegyék a keresztség szentségét. 

A megtisztulás és megvilágosodás időszaka elnevezéssel a szertartáskönyv ezt a keresztség előtti időszakot jelöli, amely a szent negyvennappal, a nagyböjt idejével esik egybe, és amit annak kezdetén a kiválasztás szertartása vezetett be. 

Nagyböjt harmadik vasárnapján vagy az azt követő hét valamely napján ünnepeljük a felnőtt keresztelendőkkel a hit megvizsgálásának liturgiáját.

A skrutínium szertartásának lelki célja, hogy a gonoszlélek hatalmának megtöréséért mondott imádságok, az exorcizmusok segítségével a hitjelölt értelmét és szívét megtisztítsák, a kísértésekkel szemben megerősítsék, szándékát őszintévé tegyék, s akaratát serkentsék, hogy így a katekumenek szorosabban ragaszkodjanak Krisztushoz, és elszántabban törekedjenek Isten szeretetére. (vö. OICA 154.) 

A dokumentum hangsúlyozza, hogy a kérelmezőktől meg kell kívánni, hogy komoly szándékuk legyen eljutni Krisztus és az Egyház bensőséges ismeretére, és leginkább azt várják el tőlük, hogy fejlődjenek az őszinte önismeretben, az alapos lelkiismeretvizsgálatban és az igaz bűnbánatban.

Az a kor, az a szentségi gyakorlat, amelyben ezek a szertartások születtek, a szentségi történéseket az emberi szívet mélységesen átalakító életeseményeknek ismerte. Ebből következően valószínűleg nem ismert olyan szentség-kiszolgáltatást, ami egy életkor elérkezésével automatikusan adatik meg a felkészültség, az elkötelezettség mértékétől szinte függetlenül boldog-boldogtalannak, vagy amelyet árukapcsolás módjára hozzákötnek egy másik szentséghez. 

Ha saját megkeresztelkedésünkre nem is emlékszünk, hiszen régen történt, s ha talán nem is lesz idén Húsvétkor egyházközségünkben felnőttkeresztelés, bűnösségünk felismerésének igénye és az üdvösség utáni vágyakozás hassa át nagyböjtünket.  

Harmadik nagyböjti vasárnapunk kollekta könyörgése úgy fogalmaz, hogy mi, akik meghajlunk lelkiismeretünk terhe alatt, a szüntelenül irgalmas Istentől kérjük, hogy felemeljen minket. Isten pedig valóban felszabadítja, feloldozza és megvilágosítja a hozzá bizalommal fordulókat.

Borítókép: Unsplash