Haszontalan

A szekularizálódott gondolkodás mindent a hasznosságnak vet alá illetve önmaga mércéjével mér. Minek cserélne fel hát egy hasznos időt egy haszontalannal? Minek szakítaná meg elnyújtott pihenését, ha egyszer az olyan kellemes? 

A hívő ezzel szemben vasárnap reggel felkel és misére megy. Mégpedig pontosan abban az időben, amikor a plébániai mise van. Pontosan azon a napon, amit az isteni akarat rendelt el. Nem gondolja például azt, hogy csütörtökön is mehetne vasárnap helyett, mivel az praktikusabb, ráadásul esetleg rövidebb is lenne. Vagy például ha hirtelen arról értesül, hogy a mise ideje alatt egy jó filmet adnak, akkor sem gondolja azt, hogy közbejött egy jó film, s emiatt nem megy misére. Inkább az gondolja, hogy a film rosszkor jött, mivel ez az idő Istené. Esetleg felveszi magának a filmet, és később megnézi. Előbbinél a hasznosság, élvezhetőség dönti el, hogy mi a viszonyulási pont, utóbbinál az Isten iránti elköteleződés.

A liturgia Isten idője, Istentől elrendelt idő. De persze van-e olyan idő ami teljesen a miénk lenne, amivel teljes joggal rendelkezhetnénk, amit nem vehetnek el tőlünk? Vajon tényleg miénk az az idő, amit a miénknek szoktunk gondolni? Nem túl sok bosszúság, düh, félelem forrása az, hogy az időt, ami nekünk adatott, igyekszünk sajátként kezelni?

A liturgia és egyházi ünneplésrendünk arra tanít minket, hogy ismerjük fel és fogadjuk el az Istentől rendelt időket, egyházunk közösségteremtő erejű istentisztelti időit. Ne engedjük, hogy életünket mindenestül felfalja a praktikum, vagy, hogy a pillanat kénye-kedvének kényszerei kötözzenek, bénítsanak minket.

A vasárnap Isten ideje, nem a mienk. Hat napon át dolgozunk, de a hetediket Istennek szenteljük. Részt veszünk a közösség istentiszteletén és utána a szeretteinkkel töltjük az időt pihenéssel, önmagunk és legfontosabb emberi kapcsolataink művelésével. 

Az időt mindenestül Istentől kaptuk, Neki tartozunk felelősségel érte. Életünk tovatűnő percei akkor nyerik el teljes értelmüket, hogyha újra és újra Isten színe elé hozzuk, és ott különösebb érdek és cél nélkül megpihenhetnek. Megszemléljük és megpróbáljuk beilleszteni őket Isten örökkévaló idejébe, oda, ahova végsősoron tartoznak.

Borítókép: Unsplash