Boldog Újévet!

Elindul újból a liturgikus év köre, lehetőséget adva nekünk, hogy a liturgia szimbólumai által megjelenítsük és végigéljük Jézus életének üdvözítő drámáját történelmi születésétől a világmindenség sorsát beteljesítő második eljöveteléig.

Az ősi római liturgia nem annyira bűnbánati, mint inkább előkészületi időszakként tartotta meg az adventet, amit áthatott a csendes öröm. A gall középkorban aztán az Úrjövet istentiszteleti rendje -főleg az ír missziósok működésének hatására- egyre erőteljesebb bűnbánati jelleget vett föl, s ez kihatott a római hagyományok alakítására is. 

Az adventi időszak gondolatvilága lényegében összeér a most lezáruló liturgikus év utolsó ünnepének, Krisztus, a világmindenség Királya témájával. 

A liturgia azt mondja nekünk: az új évben is úgy készüljetek fel Krisztus születésének ünnepére, hogy amikor életetek egyszer majd véget ér, és Krisztus mint Ítélő Bíró jön el számotokra, nyugodtan megállhassatok előtte. Krisztus első és második jövetele, betlehemi megszületése és dicsőséges második eljövetele ezért összetartoznak. Belső dinamikája szerint az advent első felében a megtérés szükségességéről és a jövendő ítélet fenyegető közelségéről hallunk. A megtérés és lelkünk megtisztításának útján kell tehát járnunk, hogy alkalmassá váljunk az Érkező fogadására. Ezért mondjuk a prófétával együtt: „A pusztába kiáltónak a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá,” (Lk 3,5) Csak azután ahogy az idő előrehalad, a második adventi hét után irányul a figyelem fokozatosan a választott nép Messiás-várása és a Karácsony tulajdonképpeni témája: Jézus születése felé. 

A két krisztusi érkezés között valahol ott találunk egy harmadikat is: a mi idei adventi készületünket, amit kegyelmi Úrjövetnek szoktunk nevezni. Jézus idén is betérhet hozzánk, és megszentelheti Karácsonyunkat, ha megfelelőképpen felkészültünk, és helyet készítettünk neki lelkünkben.

Az első adventi vasárnap evangéliuma a dicsőségesen érkező Emberfia (Krisztus) képét rajzolja elénk. Az Úr második eljövetele hirtelen következik be, váratlansága rémületbe ejti azokat, akik elmerültek evilági dolgaik intézésében, ahelyett, hogy Istennel törődtek volna, de nincs az a milliónyi elnehezült lélek, akinek érdektelensége meg tudná hiúsítani az Úr érkezését. Számukra az az óra a rémület és a ráismerés visszafordíthatatlan órája lesz. 

Minket viszont a szentmise kollektája arra szólít, hogy jótettekkel siessünk a közelgő Krisztus elé. Éber lélekkel ne csak az ünnepre készítsük fel lelkünket, hanem az idők vége felől folytonosan közelgő Úr Krisztus elé siessünk. Advent kezdődik. Krisztus érkezik. Már elindult felénk.

Borítókép: Wikimedia