Az Ige és a szövetség népe

Ezért -hogy a feledés ne lehessen úrrá rajtunk- olvassuk a liturgiában Isten Igéjét. Fel akarjuk idézni Isten csodáit, amit az elmúlt időkben őseink körében végbevitt. Az ezzel való szembesülés számunkra táplálék és a lelki növekedés forrása. 

Ősidők óta valljuk azonban azt is, hogy ez a liturga keretein belül történő felidézés nem pusztán az emberi psziché emlékezése. A liturgiában megjelenítő emlékezésről beszélünk. Isten tettei, melyekkel szabadulást, támogatást és erősítést adott övéinek a múltban, a hívő népnek a felidézés által ma is szabadulást, támogatást és megerősítést ad. 

Mi, akik az új és örök szövetség áldását hordozó nép gyermekei vagyuk, felelősséggel tartozunk embertársaink iránt: nem tarthatjuk meg magunknak a kincset, amelyet Istentől kaptunk, hírnökké és tanúságtevővé kell válnunk. Az Ige ugyanis nem egyszerűen letűnt idők dicső eseményeire, de még csak nem is pusztán a jelen élet feladataira, hanem egy a beteljesedés igéretét hordozó örök isteni jövőre irányítja figyelmünket. Szabadságunkat hozzáköti az isteni jövő igéretéhez, állandóságot, kitartást és bölcsességet adva a hitben elköteleződők szívébe. Erre pedig, valljuk meg, nagy szükségünk van ebben a feje tetejére állított világban. A hit lényege nem az, hogy homályos elképzeléseink vannak egy állítólagosan létező Istenről, hanem messze túl mindezeken a Hozzá való ragaszkodás életünk legfontosabb vonatkozásává válik. 

Kétségtelen, hogy Isten sokféle úton kinyilatkoztathatja magát, és nem egyszer megtörtént már, hogy egyszerű gyermekei szívébe is az Egyház egészét megújító megvilágosodást adott. Ennek ellenére, Jézus megbízását teljesítve az Egyház sosem engedte, hogy az Ige önkényes értelmezés dolga legyen, az Ige magyarázását és értelmezését minden korban az apostoli tekintélyhez kötötte. 

A puszta emberi okoskodás természetesen igen szoros korlátok között tartaná istenismeretünket. Isten ezért nem hagy bennünket magunkra a szavak halmazával. A Lelket küldi segítségül, hogy amit meghirdetnek nekünk, azt meghalljuk, amit hallunk, azt megértsük, és amit megértettünk, azt életté is váltsuk. Így hoz az elevenítő Szentlélek új világosságot szívünkbe, így szilárdulnak meg Isten kegyelmi adományai bennünk az egész egyházi közösség javára a világ életéért.

Az Ige és az Eukarisztia elválaszthatatlan belső egységben vannak egymással. Az Ige meghirdet, a Misztérium megad és teljessé tesz. Hit nélkül az Eukarisztia is csak kenyér és bor. Hiába tudjuk mi, hogy a konszekrált adományok isteni erőforrás és táplálék, sőt maga Krisztus, a Feltámadt Úr, aki a mi örök életünk zálogát megadja. Az avatatlanul közeledő csak kenyeret s bort lát, és legjobb esetben is hatástalanul venné magához a Szentséget, rossz esetben pedig kárhozatára.

Isten Igéjét napról napra olvassuk a liturgiában. Még mielőtt a megszokás elaltatná szívünket, fogadjuk azt éber, figyelmes szívvel.

Borítókép: Unsplash