A szent pápa és az igazság keresése

A 4. pontban a pápa megállapítja, hogy mára már sok katolikus hívő életében sem egyértelmű az egyház erkölcsi tanításának a követése. Sok olyan, különböző szaktudományok területéről érkező elmélet vette át a közgondolkodás irányítását, amely észrevétlenül felpuhította a korábban tapasztalható bizalmat és alkalmazkodást az egyház krisztusi értékrendjéhez.

Nem az történt azonban, hogy ésszerű érvekkel bebizonyították volna a keresztény értékrend tudománytalan, meghaladott voltát, hanem oly módon alakították át a közgondolkodást, hogy széles tömegekről napjainkban szinte automatikusan pattannak le a hagyományos érvek. A marxizmust vagy a tudományos szocializmust annak idején könnyen kinevettük, mindig éreztük annak erőltetettségét. Ám a szabadságra hivatkozni mára például általánossá és népszerűvé vált. A szabadság mellett az Én! Én! Én! hármas dogmája is megdönthetetlen erőt képvisel. 

Az egyház tanítása szerint a természetes erkölcsi törvény a lelkiismeretünk mélyén lévő adottság, Istentől belénk oltott rend, ami miatt minden jószándékú ember lényegileg egyet tud érteni az élet alapértékei tekintetében. Mára azonban az erről való vélekedés gyökeresen megváltozott. 

Kit érdekel, hogy mit papolnak ezek...? Mi van, ha én ezt másként gondolom?
Különben is, engem sért ez a merev katolikus gondolkodás! Rám akarnak erőltetni őskori dogmákat? Korlátoznak az emberi szabadságomban? 

Ugyanez az énközpontú, mindent relativizáló gondolkodás sok katolikusnál némileg finomabb formában jelentkezik: 

Az egyház tanít sokmindent, de nekem nincs időm ezzel foglalkozni. Különben is csak ajánlatokat tesz, de én, mint önálló személyiség magam döntök arról, hogy mi a jó, és mi a rossz nekem.

Ismerős a történet? A paradicsomkert közepén állt egy fa, a jó és a rossz tudásának fája. Isten azt mondta, hogy ez az egyetlen fa, amiről nem ehet az ember. Az ő dolga nem az, hogy megmondja, mi a jó és mi a rossz, hanem, hogy ismerje föl és tartsa meg az Isten által alkotott rendet. Ősszüleink azonban a Kísértő csapdájába estek.

Szakítok róla és eszem belőle, mert nem az Isten, hanem én magam fogom megmondani, hogy mi a jó és mi a rossz! Hisz a kígyó is azt ígérte, hogy ha eszünk, olyanok leszünk, mint az Isten! 

A történet folytatását ismerjük. Ősszüleink meghozták döntésüket, ettek a gyümölcsből és csak azután vették észre, hogy csúnyán átvágták őket. Vajon nekünk több eszünk van náluk?

Imádkozzunk együtt a szent pápával!
“Uram! Tudom, hogy a hit csak a kapcsolat elején látszik magánügynek. Szeretném meghallani kezdeményező szavadat és igent mondani rá. Meghívásod nem zárhat be önző magányomba, hanem kinyit a valóságra, az élet teljességére. Hitem által kezet nyújtok a másik ember felé. Tudom, hogy hitem bekapcsol Isten népének nagyobb közösségébe. Erősítsd legszemélyesebb ügyemet, hogy életet alakító közügy legyen. Élni, hinni és szeretni csak közösen lehet.”


Borítókép: Servizio Fotografico de L'osservatore Romano