Ez a weboldal a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. Részletek
Aktuális bejegyzések
A részletek, az ördög és a kegyelem
A közbeszédben a liturgiáról valahogy nehéz szakszerűen beszélni. Leginkább “szépen” vagy “méltón” végzett liturgiáról szoktunk beszélni, de hogy valójában mitől szép illetve méltó egy liturgia, azt nemigen tudjuk megmondani. Pedig a tapasztalat szerint nemcsak az ördög, de a kegyelem is szeret megbújni a részletekben, pontosabban: nagyon sok függ egy szertartás befogadhatósága szempontjából attól, hogy hogyan végezzük azt?
Sok liturgikus ünneplés idegenségét és unalmasságát az adja, hogy azt pusztán valami szent kötelességteljesítés légköre lengi át. Megcsináljuk, mert ez így egyházias, és így érvényes. Minden szöveg, ének a helyén van, az előírt gesztusokat is elvégezzük. És tulajdonképpen ennyi. Többet nem tud az egész. A liturgiát vezető ténykedése az ilyen esetekben minden kétségbevonhatatlan jószándékával együtt csupán az előírások betartására törekszik.
Szolgálatom végzése során eleinte meglepett, mikor egy‐egy ünnepi liturgia után először hallottam az emberektől: “Atya, hát ilyen gyönyörű ünneplést mi még sohasem láttunk, sohasem éltünk át!” Azon tűnődtem magamban: dehát hogy lehet ez? Pedig ugyanabból a szertartáskönyből végeztem a liturgiát én is, mint az korábban szokás volt, akkor hát mit jelent ez? Tovább beszélgetve fokozatosan az derült ki, hogy azok az ünneplések valamiért mégsem tették lehetővé, hogy mélyen megértsék, átérezzék, megközelíthessék a szertartásokon keresztül megnyilatkozó misztériumot.
Pedig a szimbólumok nyelvét használó liturgikus cselekvésnek pont ez lenne a dolga, az értelme. Enélkül mindenki egyedül bevonulhatna szobájába és imádkozhatna, szemlélődhetne, nem lenne szükség még a Szentírásra sem. Elég lenne, hogy szavak és közvetítések nélküli egyszerűen csak kapcsolatban legyünk és misztikus módon eggyé váljunk Istennel. De valami miatt Jézus ezt nem így akarta, mivel istenemberként belülről ismer minket. Ezért rendelte úgy, hogy közösségi és szimbolikus cselekvések által lépjünk közelebb az Atyához, általuk épüljön egy újfajta közösség köztünk.
Liturgikus ünnepléseink minőségét meghatározza, hogy mi, akik az ünneplést vezetjük, mit gondolunk - gondolunk‐e valamit is ‐ az egyes ünneplések teológiai tartalmáról, a szimbolikus közvetítések milyenségéről, aktuális egyházközségünkről, és egyáltalán: akarunk‐e, tudunk‐e valamit közölni szertartásainkkal? Értjük‐e, hogy az egyes szertartásrészek központjában melyik szimbólum áll, és az milyen misztériumra akarja ráírányítani figyelmünket? Tudunk‐e szépelgés nélkül a szépség, az esztétikum nyelvén beszélni, gesztusaink képesek‐e az örömhír meghirdetőivé válni? Sok fontos, átelmélkedni való kérdés, később még visszatérünk rájuk.
Borítókép forrás: Unsplash