A kehelyről

Éppen Krisztusnak az eucharisztikus színek alatti valóságos jelenléte kívánja meg, hogy az ünneplésben használt eszközök azon megbecsülésnek és szeretetnek legyenek kifejezői, mellyel a hívő ember az Eucharisztiában jelenvaló Úr iránt viseltetik.

Így a Misekönyv Általános rendelkezéseinek szellemében „szigorúan kötelező, hogy a fölhasznált anyagok az adott régió közfelfogása szerint valóban nemesnek számítsanak”, sőt, „elvetendő minden gyakorlat, mely szerint a szentmisében mindennapi, vagy silány minőségű, vagy minden művészi értéket nélkülöző edényeket, kosárkát, illetve üveg, agyag, gipsz vagy más törékeny anyagból készült kelyhet használjanak”, s érvényes ez a fémekre és más sérülékeny anyagokra is. Az Úr vére befogadására szánt edény kupája olyan anyagból legyen, amely a folyadékot nem issza be. Amennyiben egyszerűbb anyagból készült, belülről aranyozzák be. A talpazat lehet más, szilárd és méltó anyagból, hogy a kehely ne legyen borulékony. 

A Red. Sacr. 118. pontja megerősíti, hogy a használatba vétel előtt a kelyhet meg kell áldani. A szent edények szentáldozás utáni purifikálása mindenképpen nagy gonddal, és a lehetőség szerint pap, diakónus, vagy felavatott akolitus segítségével történjék.

Gyakran halljuk, hogy az egyházat jó lenne kiszabadítani avíttas barokk köntöséből, és ebben való igyekezetüben néhányan igyekeznek eltűntetni mindent, ami díszes és régi. A magyar egyházi műipar a II. világháború után szétverésének és az államszocializmus pénztelenségének és ideologikus igénytelenségének következtében sajnos jónéhány plébánián örökölt gyakorlat a finoman szólva is alacsony művészi és szakmai igénnyel elkészített templomi felszerelések használata.

Ha körülnézünk a tőlünk nyugatabbra fekvő országokban, ott sem egyértelműen rózsás a helyzet. Az egyik oldalon azt látjuk, hogy horribilis összegekért bármikor vásárolhatsz ősi történelmi kelyhek igényes ötvösmunkával újonnan készített másolatából és konzervatív körökben hallatlan piaca van a tridenti miseruháknak, kelyheknek is, melyeket részben relatíve alacsony árakon vásároltak össze kelet-európai országokból. Másfelől, mintegy ennek ellenhatásaként, bőven találunk kis cserepekből, miseruha nélkül miséző, a korszerűségből, egyszerűségből és családiasságból szinte már ideológiát gyártó papokat és közösségeket.

A folytonos haladás ideológiája, a magamutogató rátartiság vagy fájó középszerűség kísértései közepett lelkipásztorainknak nem könnyű megtalálni a helyes arányokat a művészi igényesség, az értékes hagyományok ápolása, valamint a jelen korunk lelkiállapota által támasztott kívánalmak között. Mégis megéri a fáradságot, hogy méltósággal, a lényegre figyelve, mértéktartó igényességgel alakíthassuk liturgikus ünnepléseinket. 

Borítókép forrás: Pixabay