Aki élni vágyik

De tényleg, van olyan ember, aki ne szeretne élni? Aki nem vágyna a fogyatkozás nélküli boldog életre? Ember és ember között valószínűleg nem abban van különbség, hogy az egyik szeretne boldog lenni, a másik pedig nem, hanem abban, hogy mit gondolnak arról: hogy kell azt csinálni? Ez pedig nem lényegtelen kérdés, hiszen az a sok millió boldogtalan, megtört életű ember, akivel nem nehéz találkoznunk, ha körülnézünk, mind úgy indultak neki az életnek, hogy kimondva vagy kimondatlanul a boldogságot keresték.

Azokat, akik akarnak és szeretnek élni, a zsoltáros Isten igaz félelmére, az odahallgatásra, az igaz élet cselekedeteire és a békesség keresésére hívja. Az ilyeneknek folyamatosan tovább kell keresniük, akkor is, ha már eljutottak valameddig. A boldogság nem azonos semmilyen földi dolog, személy, kapcsolat birtoklásával.

A kereszténység egyik alapállítása - hogy ugyanis a lélek tökéletes boldogsága az örök életben adatik meg - azt is jelenti, hogy földi életünkben soha nem elégedhetünk meg azzal, amit már elértünk, mindig tovább kell haladnunk és keresnünk. Másik megfigyelésünk az, hogy hajlamosak vagyunk sok mindenről azt gondolni, hogy annak elérése, annak birtoklása kielégíti végtelen boldogságvágyunkat. Jobban tesszük azonban, ha nem dőlünk be ennek az illúziónak. „A gazdagok nyomorognak és éheznek, de akik az Urat keresik nem szűkölködnek.”

Egyik vasárnapi könyörgésünkben azt kérjük Istentől, hogy megkaphassuk azt a szeretetet, mellyel Őt mindenben és mindennél jobban szerethetjük. Nem természetes dolog, hanem Istentől való ajándék az, ha Istent minden élethelyzetben fel tudjuk fedezni, miáltal a helyükön kezelhetjük életünk küzdelmeit és értékeit. Ha Istent kitartóan keressük, az idővel gyümölcsöt terem majd, és lassanként felfedezzük az Úr édességét.

Míg a gyakorlatlan lélek hamar elvész a világ tolakodó szépségeinek és örömeinek élvezetében, az Úr édességének megtapasztalása sokat lendíthet elkötelezettségünkön. Igaz ugyan, hogy ennek az örömnek a megtapasztalása nem közvetlen célja a lelki életnek, sőt, az Isten felé vezető úton mindannyian átélünk lelkileg sivatagos időszakokat is, olyan erőforrást jelent, ami továbbhaladásra késztet.

Isten jelenlétének örömében előre ízlelhetjük az élet teljességét, az örök boldogságot. Hogy legyen erőnk ahhoz a sok küzdelemhez, ami még ránk vár.