A nem múló öröm

„Istenünk, te úgy akartad, hogy néped szüntelenül vigadozzék, mert visszaadtad lelke fiatalságát. Engedd, hogy akik most a fogadott fiúság dicsőségének örvendeznek, a biztos remény örömével várják a feltámadás napját.”

Az évek múlásával nehéz azzal szembesülnöm, hogy lassan öregszik a lelkem. A sokféle helyzetben megélt tehetetlenség, bénultság, annak megtapasztalása, hogy nem tudom megtenni azt, amit egy adott helyzet megkívánna, nyomasztó tud lenni. A napi tennivalók monoton ismétlődése a lélek elkérgesedésével fenyeget, a kedvetlenség és fáradtság érzései pedig ott ólálkodnak a nyomukban. Mennyi álom és nagyszerű elképzelés süllyed  folyamatosan a semmibe. Olyanoké, akik nemrég még annyira nagyon akartak élni, és lázasan álmodva szomjasan keresték, falták az életet. Mostanra viszont csak csalódott egykedvűség lett osztályrészük.

Vannak ugyanakkor örökké-fiatal lelkek is, akik gyakran egy idős néni vagy bácsi képében élnek valahol feltűnés nélkül, a világ buta-nagy versenyfutásától visszavonultan. Ők nem vesznek tudomást arról, hogy a rohanó világ szerint nekik is rohanniuk kéne,  csupa felesleges tevékenységgel telezsúfolva minden percet, hanem amint az a gyermeki lelkekkel lenni szokott, önfeledten kikacagják ezt az egész nagy hajcihőt.

A húsvéti idő liturgikus szövegei és énekei visszhangoznak a túláradó örömtől. A Lélek-ittas örömtől, ami az első Pünkösdkor eltöltötte az apostolokat, és amit egyes gúnyosan okoskodó pogányok összekevertek a részegséggel. (Ap Csel 2, 13) Talán azért, mert ők a maguk részéről csak jelentősebb mennyiségű alkohol társaságában tudják ilyen felszabadultnak és boldognak érezni magukat.

Néhány hete, amikor a szent éjszakán a húsvéti gyertyáról meggyújtott gyertyák emlékezetünkbe idézték, hogy valamikor mi is részesültünk a keresztség szentségében,  mindnyájan megújítottuk keresztény elköteleződésünket. Ez a megújítás sohasem egyoldalú, így Isten is megújította irántunk való hűségét, és róla aztán igazán nem mondhatni, hogy fukarkodna Szentlelke elevenítő erejével.

Ötven napon, a húsvéti időszak egészén át szemléljük és énekeljük ezt a valódi csodát: Isten hűsége megfiatalítja kérges lelkünket. Azt a mellkasunkba dermedt kődarabot, amit mi a szívünknek szoktunk nevezni, szeretetében ő hús-szívre cseréli, hogy biztos reménnyel várhassuk a végső feltámadás és beteljesedés napjának elérkeztét. Az egyház egész közössége pedig, amelynek Isten most ilyen nagy örömet okozott, ujjongva mutatja be Urának eucharisztikus adományait.

Borítókép forrás: Pixabay